Argentínától Pázmándig Semsey Andrással

Új Folyam 8. szám – 2013. december

Csörög a telefon. A vonal másik végén ezek a mondatok hagyják el a hívó száját: „Egy grófi családból származó, magyar névvel Argentínában született, jelenleg Münchenben élő ember, aki Pázmándon vásárolt ingatlant letelepedési vagy fejlesztési céllal, itt van nálunk.” Hát ez több mint érdekes – gondoltam magamban, miközben a hallottakat próbáltam összerakni a fejemben. Felkerestem a titokzatos embert, aki, mint kiderült, egy közgazdasággal foglalkozó, kellemes stílusú, a magyar nyelvet jól, de egy kissé akcentussal beszélő, komoly szándékú úr, és akit Semsey Andrásnak hívnak.

Argentínától Pázmándig Semsey Andrással

– András a neve, pedig Argentína a szülőhazája. Pázmándra jönne, mégis Németországban él. Hogy van ez?
– Igen, ez furcsa, tudom. Kezdjük az elején. Nagyszüleim és a szüleim is magyarok, de menekültként már ők is Argentínában éltek. Én is ott születtem. 18 éves koromban jöttem át Európába, Németországba, ahol később közgazdász lettem.

– Szépen beszél magyarul.
– Ez teljesen természetes. A szüleimmel kint is magyarul beszéltünk egymással. Mindig is fontos volt az egyébként agrárium területén dolgozó felmenőimnek, magyar grófi származású mivoltunk hagyományainak őrzése és ápolása, ahogy az én életemben is meghatározó, hogy a három és fél éves kisfiam is tökéletesen megtanulja a magyar nyelvet.

– Gondolom, ő németül kommunikál leginkább, mivel ott született. Hogy is hívják?
– Lászlónak – egyszerre nevetünk fel.

– Hát akkor ez nem is kérdés…
– Azért néha nehézkes. Bár én magyarul beszélek vele, az édesanyja, mivel német ajkú, nyilván németül. Sokat vagyok távol, így az anyukájával tölt több időt, ezért értelemszerűen a német az elsődleges a számára.

– Eljutottunk már Németországig. Innen hogyan vezet az út Magyarországra?
– Jelenleg Münchenben élünk, de Magyarországon szeretnénk lenni. Magyar vagyok, idekötnek a gyökerek, ide tartozom. Nagyon sok barátunk is itt él.

– A többes szám a válasza elején arra enged következtetni, hogy a kedves felesége is hasonlóképpen vélekedik.
– Igen, bár ez mostanság egy kicsit bonyolultabb. Anno Csákberényben vásároltunk egy borházat. Úgy döntöttünk, hogy valahol az országban keresünk végleges letelepedési lehetôséget, ha lehet, a közelben. Elsősorban kúriák után érdeklődtünk. Nagyon sokat megnéztünk. 2004-ben találtunk rá a tökéletes János tanyára, ami a pázmándi környezettel párosulva, első látásra szerelem lett.

– Ha minden úgy alakult, ahogy szerették volna, most miért nem pázmándi lakosként üdvözölhetem?
– Akkor az okozta a problémát, hogy távollétünkben, bár a tervek megvoltak és minden engedély a rendelkezésünkre állt az építkezéshez, nem találtunk megfelelő kivitelezőt. Most pedig a kisfiúnk óvodás. A feleségemnek vannak jelenleg félelmei a változással kapcsolatban. Nem beszéli jól a nyelvet, én meg a munkám miatt ingáznék a két ország között. Mindennek van előnye és hátránya, de a Magyarországra való költözésben egyébként teljes az egyetértés közöttünk. A bizonytalanság a feleségem szemszögéből nézve, az azonnali váltást illetően, jogos.

– Azt mondta, azonnal beleszerettek Pázmándba. A gyönyörű hely és megfelelő kúria megtalálásán kívül mit emelne még ki?
– Nagyon megtetszett az a mentalitás, amelyet Pázmánd polgármester aszszonya képvisel, hiszen magam is hasonlóképpen gondolkozom. Voltam az óvodánál, iskolánál, a Boráriumban, ahol a hozzám szintén közelálló öko-bio életvitelt képviselik és hirdetik. Szóval minden tekintetben fantasztikusak a benyomások.

– Hol tart most a folyamat? Mindenképpen Pázmánd?
– Efelől semmi kétség. 3-4 év és egyértelművé válik minden. Ha valami oknál fogva nem sikerül a János tanyán letelepednünk, akár európai uniós forrásból, pályázatok révén fejleszteni fogunk a településen. Én itt képzelem el a család jövőjét, de ha ez meghiúsulna, akkor is építeni fogunk a fent említett lehetőségek kiaknázásával, például egy gyermekotthont. Amibe egyszer beleszerettünk, azt nehezen engedjük.

– Az elképzelésekhez jó egészséget, erőt és kitartást kívánok. Mielőtt elköszönnénk egymástól, egy rövid, mindent egyértelműsítő, eldöntendő búcsúkérdést engedjen meg, amelyre mindössze egy névvel válaszoljon.
– Kíváncsivá tett. Rendben.

– Ha már onnan indultunk, hogy Argentína és Magyarország… Maradona, vagy Puskás Öcsi?
– Ez jó! De nem kérdés, Puskás.

Éger László
Fotó: Simon János


' .