Judo válogatottból aerobik edző

Új folyam III/11. szám

Sárváriné Hargitay Annát bár aerobik edzőként ismerjük, októbertől új foglalkozást, baba-mama tornát tart a Hét Forrás Művelődési Házban. Óráira a felszabadult, vidám hangulat jellemző, akárcsak rá, pedig sportpályafutását szigorú keretek közt kezdte.

Judo válogatottból aerobik edzô– Mikor kezdtél el érdeklődni a sportok, mozgás iránt?

– Szüleim fiatalon mindketten sportoltak, így engem is és a húgomat is ebben a szellemben neveltek. Ennek köszönhetően már kisiskolás korunkban több sportággal is megismerkedhettünk. Rövid művészi kerékpár pályafutás után végül a judót választottam, közel 10 évig űztem ezt a sportágat. Ez idő alatt fél Európát bejártam, számos nemzetközi versenyen vettem részt és sokat ezek közül sikerült is megnyernem. Amire viszont leginkább büszke lehetek, az magyar bajnoki 2. helyezésem, valamint, hogy a Magyar Judo Női Válogatott csapatának tagja lehettem.

– Egyenes út vezethetett volna arra, hogy judo edző légy. Az erős küzdősport-hátér után miért az aerobikra esett a választásod, miért ezt szeretnéd átadni az embereknek?

– Az egyetemi éveim alatt rájöttem, hogyha valaki felnőtt fejjel, munka mellett sportolni szeretne, akkor igen nehéz dolga van. Kevésbé érnek rá az emberek, nincs is már az a motiváció, amit egy-egy verseny nyújthat, úgyhogy tudomásul vettem, hogy judozni még hobbi szinten sem lesz lehetőségem. Az egyetem alatt ismerkedtem meg az aerobikkal. Az első edzés alkalmával magam sem értettem, hogy mit keresek ott! Mindent pont másik irányba csináltam, mint kellett volna. J Pár edzés után belejöttem és beleszerettem ebbe a mozgásformába. Rájöttem, ha felnőttként mozogni szeretnék, és esetleg másokat is mozgásra bírni, akkor ebbe az irányba kell elindulnom. Tanulmányaimmal párhuzamosan elvégeztem az edzői képzést.

– A hétköznapokban milyen jótékony hatását érezhetjük a rendszeres aerobik-edzésnek?

– A rendszeres sportolás jótékony hatásairól mindenki sokat hallhatott. Ha mindenki komolyan venné, akkor nem lenne olyan ember, aki nem mozogna rendszeresen. Mégsem ez tapasztalható. Kisfiam, Zsombor születése után 2-3 hónapig nem sportoltam semmit. Hamar felfedezhettem magamon a sport hiányának tüneteit. Kezdődött a hátfájással, majd derékfájás, szép fokozatosan jöttek a plusz kilók, lihegés nélkül nem tudtam feltolni a babakocsit az emelkedőn és végül még a térdem is megfájdult. Otthoni tornával azonban sikerült a kondíciómat és az erőnlétemet visszanyerni, panaszaimat megszüntetni. Ilyen, vagy ehhez hasonló problémákat biztosan a kedves olvasók közül is többen tapasztalnak. Talán vannak olyanok is, akik együtt is élnek vele. Pedig ezeken akár néhány hét rendszeres testmozgás is könnyedén segíthet!

– Milyen jellegű aerobik az, amit átadsz az óráidon? Hogyan épül fel a foglalkozás, kiknek ajánlod?

– Az alap aerobik híve vagyok. Ez annyit jelent, hogy az óráimon eszközök nélkül, saját testsúlyunkkal, illetve babasúllyal dolgozunk. Az eszközös órákat is hasznosnak tartom, de általánosságban elmondható róluk, hogy kiemelten dolgoztatják meg az egyes izomcsoportokat. Pl.: spinning, step aerobik, kangoo aerobik esetében a felsőtest izomzatára kis hangsúlyt helyeznek. Az óráimon egy alapos bemelegítés és rövid keringésfejlesztés után minden izomcsoportot megdolgoztatunk, majd alaposan nyújtunk. Az órát azoknak ajánlom, akik szeretnének kikapcsolódni, más anyukákkal, gyermekekkel találkozni, tapasztalatot cserélni. Akik szeretnék visszanyerni szülés előtti alakjukat, vagy esetleg annál is jobbat. Akiknek a gyermek emelgetéséből, altatásából stb. kifolyólag derék-, csípő-, térd-, hátfájdalmai vannak (ezt még sorolhatnám). Az ilyen jellegű problémák az izom regenerálása során könnyedén megszüntethetők.

– Milyen út vezetett az aerobiktól a baba-mama tornáig?

– 2014 decemberében megszületett kisfiam, Zsombor. A terhesség alatt tartottam az edzéseket, még egy héttel a kiírt időpont előtt is. Lelkes csapatomnak megígértem, hogy februárban már számíthatnak rám. Zsombor születése után azonban ő lett számomra a legfontosabb. Eszembe sem jutott, hogy két hónaposan egy edzés kedvéért őt itthon hagyjam. Úgyhogy kerestem egy olyan megoldást, amikor kisfiam is velem lehet és én is mozoghatok egy kicsit. Így született meg a baba-mama torna gondolata.

– Sok olyan ember van, aki élvezi a sportolást, szívesen jár, de egy idő után lemorzsolódik, mert nem tudja időbeosztásába illeszteni az órát, vagy mert valamiért elkedvetlenedik. Mit ajánlasz azoknak, akik kitartásukat szeretnék növelni? Van valami jó tipped, hogyan őrizheti meg valaki motivációját a rendszeres edzésre?

– Ez egy nagyon jó kérdés! Szerintem rengetegen küzdenek ezzel a problémával. Először is merni kell elindulni! Sokan azért nem mennek el egy edzésre (nem csak a baba-mama tornára gondolok), mert attól félnek, hogy nem fogják tudni végigcsinálni, hogy ők lesznek a legügyetlenebbek, és szoronganak attól, mit fognak szólni a többiek. Nekik azt üzenem, hogy mindenkinek el kell kezdeni valahol. Az első edzéseken én is ügyetlenkedtem, de ennek ellenére élveztem, én nevettem magamon a leghangosabban. Nekem is bele kellett jönnöm és meg kellett tanulnom ezt a mozgásformát. A sok motiváció mellett a legmotiválóbb talán a jó társaság, a barátnők, a jó hangulat. Ha van valaki, akivel közösen tudunk edzésre járni, vagy maga a csapat közös hullámhosszon van, az nagyon motiváló tud lenni. Persze mindenkinek más és más a fontossági sorrendje, de engem ez ösztönöz leginkább. Minden anyukát bátorítanék, hogy jöjjenek el kipróbálni a baba-mama tornát. Az első alkalom mindenkinek ingyenes! Érdemes kipróbálni!


' .