Hulladékgyűjtés és szemétkedés

Új folyam IV./1. szám

Amíg volt, szidtuk, hogy rendetlen és szégyenfoltja a falunak, amióta nincs, azóta hiányoljuk. A Fehér Keresztnél megszűnt hulladékszigetről és általában a „szeméthelyzetről” kérdeztük Erdő Béla közterület felügyelőt.

Hulladékgyűjtés és szemétkedés

– Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, legjobb az elejéről kezdeni, hogyan is alakult ki az a hulladéksziget ott a Fehér Kereszt háta mögött. Tudni kell, hogy a terület a DRV védterületéhez tartozik, s az, hogy oda konténereket telepítettünk, magával vonta, hogy felelősséggel tartoztunk annak tisztaságáért. Arra viszont senki sem számított, hogy környezettudatos, szelektív hulladékgyűjtés helyett az egészséget, sőt a vízbázist is veszélyeztető gátlástalan szemetelés lesz a dolog vége – mondja Erdő Béla. – A szürke szemetes konténerekkel pedig az volt a cél, hogy a szőlőhegyi ingatlantulajdonosoknak is legyen egy hely, ahová a háztartási szemetet lehozhatják. Eleinte heti egy alkalommal üríttettük, majd amikor ez kevésnek bizonyult, hetente kétszer is elszállíttattuk a konténerek tartalmát. Az elmúlt fél-háromnegyed évben azonban elszabadult a pokol, mindenféle oda nem illő hulladék és maradvány került a konténerekbe. Sitt, árulkodó céges melléktermékek, de még levágott disznófej is. Azután ezek a normális szemétnek egyáltalán nem nevezhető dolgok megjelentek a szelektív gyűjtőkben is…

– Azt hallottuk, hogy nem csak a faluból hordtak ide mindenféle veszélyes, vagy pusztán oda nem illő hulladékot.

– Igen, bizonyíték is van rá, nem véletlenül mondtam, hogy árulkodó volt az a sok szemét, mert voltak például olyan dolgok, amin rajta volt, hogy melyik cégtől származik. Szóval kezdett a helyzet tarthatatlanná válni, a szelektív gyűjtés egyáltalán nem volt szelektív, de a DRV illetékesei is megelégelték a dolgot, attól tartottak, hogy a sok szerves melléktermék vagy vegyszer akár veszélyes lehet a vízbázisra is. Így nem maradt más hátra, ezt a szigetet meg kellett szüntetnünk.

– Ami azért szomorú, mert ez visszalépésként is értékelhető…

– Visszalépés akkor lenne, ha valóban a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége szűnt volna meg, de sajnálatos módon épp arra volt szükség, hogy a környezetszennyezést szüntessük meg. Szelektív sziget továbbra is van egy a foci pályánál, s az óvodában is felállítottak két tárolót, műanyag palackoknak és kartonnak, s ha ide elvisszük a kiürült ásványvizes palackokat és a kartonhulladékot, akkor az még pénzt is jelent a gyerekeink javára.

– S mi lesz a szőlőhegyi telektulajdonosokkal?

– Itt is muszáj pontosítani, mert sok a félreértés. A szőlőhegyieknek is módjukban áll ugyanúgy szerződést kötni a VHG-vel, mint a falu többi lakójának, s ha ez megtörténne, nagy valószínűséggel a legtöbb helyre fel is menne a kukásautó, mint ahogy már most is felmegy néhány lakoshoz. Az is félreértés, hogy a kommunális adóban – amit ők is fizetnek – ez a szolgáltatás benne lenne. Kommunális adót mindenki fizet, s mégis van szemétdíja is. De ha a szerződés bármilyen okból nem megoldható – akár azért, mert nem állandó lakos, vagy épp a telek megközelítése problémás – , akkor is van megoldás. Az önkormányzatnál lehet kapni 350 fo­rintért olyan matricát, amivel egy 110 literes szemeteszsák elvitelét válthatjuk meg. A felmatricázott, összekötött zsákot pedig le lehet tenni valakinek a kitett kukája mellé, esetleg le lehet hozni a művelődési házhoz.

– Tehát van megoldás, csak jóakarat kell, és persze felelősség a környezetünk iránt.

– Az utóbbit kiemelném, mert sajnos romlik a helyzet a focipálya melletti szelektív konténereknél is, sőt még a temetői hulladéktárolókba is belekerülnek olyan dolgok, amik nem odavalók.

–Minden év elején szoktunk kapni szemétszállítási naptárt…

– Igen, ez a közeljövőben várható is, de annyit már tudunk, hogy 2016-ban is péntekenként jön a kukásautó, ahogy megszoktuk. Havonta egyszer, meghatározott időpontban lesz szelektív szemétszállítás is, a naptár szerint jön majd a műanyag- és a papírszállító autó. Helyi szokásaink sem változnak, jó előre meghirdetjük majd, mikor lesz lomtalanítás a nyáron, és mikor ősszel a lombtalanítás, ami az összegyűjtött zöldhulladék elszállítását jelenti. Ettől eltérő időpontokban saját költségünkre kérhetünk konténert a feleslegessé vált holmiknak, az építkezési sittet pedig kizárólag erre a célra megrendelt konténerekbe szabad tenni.

 

-dy


' .