Lassú Pázmánd

Új folyam IV./2. szám

Miről is maradhatunk le? – tehetnénk fel sokszor magunknak a kérdést. Természetesen vannak helyzetek, amikor pár perc is számít. Az esetek többsége azonban nem ilyen. Inkább arról van szó, hogy a 19. század óta, az ipari forradalommal kezdődően, felgyorsult a világ. Már gyerekkorunkban elhitetik velünk, hogy az a jó, ha valaki gyors.

Lassu Pazmand_1

Pereg a film, kirándulnak az idősek otthonának lakói. Az emberek szép lassan kelnek át a zebrán, néhányan járókerettel, egyikük elejti a pénztárcát, az érmék szétgurulnak, összeszedik, ek­korra már kisebb forgalmi dugó alakul ki a zebránál. A sofőrök egy ideig csodálkoznak, mennyi idős és lassú ember, aztán türelmetlenkedni kezdenek, pedig az egész nem tart tovább 5 percnél. Az öregek csak toporognak a zebrán szívósan, szedegetik a szétgurult holmikat, végül kiderül, hogy az egész csak kandi kamera, s végül a sofőrök is nevetnek, magukon: milyen idegesek lettek, mert 5 percre meg kellett állniuk…

Az emberek többnyire gyorsan, és gyors eredményeket akarnak, és ha lehet, mindenből sokat, sőt még annál is többet. Sajnos azonban a gyorsaság nem egyenlő az eredményességgel. Ráadásul az emberi szervezetnek van saját ritmusa, ezen belül pedig mindenkinek van egyéni ritmusa is, amit a szívverése, a levegővétele határoz meg. Sokszor nem figyelünk erre, nem szánunk időt arra, hogy a saját ritmusunkban vé­gezzük napi teendőinket. Ve­gyünk egy példát az állatvilágból: bizonyos sebességnél gyorsabban nem lehet megfejni egy kecskét, egyénre szabott, melyik egyed milyen gyorsan adja le a tejet, és milyen ritmust kíván meg. Persze vannak technológiák, amelyekkel gyorsabb és nagyobb hozamra késztetik az állatokat, ezek időlegesen mű­ködnek is, de olyan áron, hogy az állatok egészsége megromlik, élethosszuk csökken. Ez egy egyszerű, de szemléletes fiziológiás példa. Gondoljunk most az emberi testre! Vannak még funkcióink, amelyek makacsul ellenállnak a felgyorsult világnak, például a magzat nem fejlődik ki 9 hónapnál korábban, az izmok relaxációja nem kezdődik el 4 perc alatt. Mi azonban megpróbálunk gyorsan és sokat élni. Vajon hányszor tesszük fel a kérdést: Mi ennek a tempónak a célja?

Lehet, hogy időt nyerünk, amit aztán nagyvonalúan elvesztegetünk máshol. Például sorban állunk a boltokban, vagy valamelyik elektronikus médiummal „szórakoztatjuk” magunkat, esetleg fölösleges játszmákba bonyolódunk a környezetünkkel – csak néhány példa az időrabló tevékenységekre. Egyre többen jönnek rá azonban, hogy az, ha valaki lassú, még nem jelenti azt, hogy nem hatékony. Sorra tapasztalják meg, hogy a visszatérés az emberléptékhez hatékonnyá, egészségessé és boldoggá teszi az embert.

Világszerte vannak olyan mozgalmak, események, amelyek a lassítás szükségességére hívják fel a figyelmet. A „slow”, azaz lassú mozgalom kezdetben csupán az étkezésre összpontosított. 1986-ban Carlo Petrini, egy olasz gasztroblogger tiltakozott egy McDonald’s megnyitása ellen. Európában számos olyan „slow food”, azaz lassú étel étterem van, ahol garantálják, hogy a vendég komótosan, azaz természetes tempójukban növő, ezért tápanyagban gazdag alapanya­gokból készült ételt kap. Az adagok akkorák, amennyit a vendég kér, és annyit is fizet ki. Az ételt frissen – lassan – készítik, annyi idő alatt fogyaszthatjuk el, amennyi alatt szeretnénk, a maradékot pedig saját dobozunkban vihetjük haza, ezzel is kímélve a környezetet a felesleges csomagolóanyagtól és a veszélyes hulladékká minősített éttermi maradékoktól. Összegezve, mintha otthon ennénk. De vajon tényleg így eszünk-e otthon, vagy már a családokba is beszivárgott a fogyasztói társadalom szemlélete: „Vegyél sok készterméket, a csomagolóanyagokat dobd el, egyél többet, mint amire szükséged van, a maradékot dobd el, majd másnap kezdd elölről. Közben dolgozz gyorsan sokat, hogy mindezt fizetni tudd.” – És most csak ez élet egyetlen területét, az étkezést érintettük.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

Később más területek is bekapcsolódtak a slow,, azaz lassú mozgalomba, például az utazás, a gyereknevelés, az olvasás, a médiafogyasztás, a mozi vagy a design, a tárgyak megjavítása, a barkácsolás. A legkényesebb terület: a lassú munkahely. A lassú munkahely emberi léptékű, hosszú távra tervez, a tulajdonos és a dolgozók céljai közösek, meg­oldják a bejárás problémáját (például az utazással töltött időt munkaidőként kifizetik), nincsenek fölösleges munkafolyamatok és bürokratikus körök. 1999-ben társadalmi léptékűvé vált a mozgalom: a „lassú város” olyan

50 000 lakos alatti település, ahol a város van az emberért, központi értékek a tudatosság, a nyitottság, az őszinteség, a közösség, a helyi értékek őrzése, az emberléptékű tempó. Itthon az első lassú város Hódmezővásárhely lett 2010-ben. Összegezve mond­hatnánk: a lassú város voltaképpen egy nagy, élő falu.

Ha megnézzük a falut, ahol élünk, nálunk még megvannak azok az értékek, amelyeket Nyugat-Európában vagy akár a városainkban már kemény munkával kell feltámasztani. Még megvannak. Sajnos a felgyorsulás világméretű tendencia, és ha nem akarunk áldozatul esni neki, akkor tudatosan kell tennünk azért, hogy megőrizzük Páz­mánd egyik értékét: hogy ez lassú falu. Sokan kérdezik tőlem, mi van itt, hogy ide jöttem, és itt is maradtam egy európai nagyváros után,. Azt szoktam válaszolni: Semmi. Pázmánd utánozhatatlan vonzereje, hogy nincs itt semmi olyan, ami egy nagyvárosra emlékeztetne.

Mindenkinek vannak időszakai, amikor felgyorsulnak az események, én ilyenkor úgy érzem, csapdába estem. Akkor mindig előveszem a magam számára készített jelmondatomat: lassíts! Sokszor az egyetlen kiút az, ha az ember lassít, elindul befelé és visszatér a maga természetes ritmusához.

 

Dr. Szilágyi-Nagy Ildikó


' .