Bormustra a Hegyalja Vendéglőben

Új folyam V./2. szám

„A Pázmánd 500 éves ünnepségsorozathoz kapcsolódva rendezte meg a Szekértoló Egyesület az idei BOR­MUSTRÁT január 28-án a Hegyalja vendéglőben, ahol a helyi boros­gazdák 65 bormintáját kóstolta meg a hivatásos borászokból álló nívós szakembergárda” – írta meg a Páz­mánd Község Fórum Facebook oldalán a Szekértoló Egyesület. Amint azt a posztban olvashatjuk: „a megszokott arcok mellett örömteli volt, hogy olyan fiatalok is csatlakoztak hozzánk, akik most, vagy nemrégiben kezdtek el foglalkozni a témával. A négy asztaltársaságban zajló kötetlen beszélgetések során számba vettük.

Bormustra a Hegyalja vendéglőben_1

a borok értékeit ill. megbeszéltük a további tennivalókat, hogy a tavasszal megrendezésre kerülő borversenyen minél szebb borokkal találkozhassunk majd. Szeretnénk köszönetet mondani a résztvevő boros­gaz­dáknak, szakértőinknek, támogatóinknak és a Hegyalja Vendéglőnek, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához!” A közösségi oldalon megjelent beszámolót 120 beszédes fotó illusztrálja, amelyeket Dinnyés Ferenc készített.


' .