Búcsúzunk

Új folyam V./2. szám

Két olyan, mindnyájunknak kedves ember távozott el nemrégiben, akik nagyon sokat tettek a pázmándiakért, életük munkája is azzal telt, hogy az itteni gyerekekért, felnőttekért dolgoztak. Tőlük búcsúzunk.

Bucsuzunk_Bozsi neniKutai Ferencné, Bözsi néni 28 éven át dolgozott a pázmándi óvodában. Szinte a kezdetektől, hat évvel az óvoda nyitása után, 1967-től egészen 1995-ös nyugdíjba vonulásáig volt az óvoda szakácsnője.

Bözsi néni munkáját lelkesen, teljes tudásával, nagy odaadással végezte. A munkához való hozzáállása példaértékű volt. Munkatársai szerették, életvidám természetével mindig derűs légkört teremtett maga körül. Ő irányította a konyhalányokat is, akikkel közösen finomabbnál finomabb ételeket főzött. Nem volt akadály, amit meg ne oldottak volna. A sütőben a kelt tésztától a rakottig minden megsült. A legnagyobb kedvenc természetesen a palacsinta volt, amelyből rengeteget megsütött a pázmándi gyerekeknek. Azóta is sokat szoktuk emlegetni Bözsi nénit, amikor a szülők jóvoltából az óvodai asztalokra kerül ez a finom csemege.

A falu rendezvényeire, ünnepélyeire is szívesen főzött, munkájával segítette a civil szervezeteket is. 2009-ben, munkáját elismerve, Páz­mándért kitüntető címet kapott. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében Bözsi néni!

Bucsuzunk_Vera neniKöllő Andrásné Keszthelyi Veronika 1945-ben született Pázmándon, egyszerű falusi szülők gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait is szülőfalujában végezte. Korán, igen fiatalon megismerkedett a nem éppen könnyű mezőgazdasági, fizikai munka világával, a szőlőműveléssel, erdőgazdasági munkával. Nagy változást hozott az életében, amikor lehetősége nyílt egy egészen más munkakör betöltésére. Rábízták az orvosírnoki munkakört, ami nem kis kihívás volt, de Verácskát nem olyan fából faragták, hogy bármitől is megijedt volna. Belevágott, és hosszú évtizedeken keresztül a legjobb tudása szerint végezte azt. Nagyon jó munkatárs volt, megbízható, pontos, segítőkész és mindig vidám, életerős. Hosszú éveken át vezető szerepet töltött be a helyi vörös keresztben. Véradást szervezett, szűrővizsgálatoknál segédkezett, az idősek napja szervezésében döntő szerepe volt.

Szüleiért, családjáért rajongott, mindent megtett értük. Édesanyját nagy szeretettel haláláig ápolta, nehezen viselte elvesztését. Vigasztalást gyermekeiben, unokáiban talált, akiket mindig terített asztallal várt. Még a dédnagymamaság örömeit is megtapasztalhatta.

Nem akartuk elhinni, hogy a mindig vidám, életerős Verácskát igen súlyos betegség támadta meg. Nem adta fel, küzdött, élni akart. Amikor meglátogattam, nagyon bizakodó volt, azt mondta „meg fogok gyógyulni”, és vidáman mesélt nagy terveket szövögető unokájáról. Örültem és vele együtt bizakodtam, de váratlanul közbejött valami, ami visszafordíthatatlanná tette a betegségét. 2016. dec. 11-én jött a hír, hogy Verácska eltávozott közülünk. Ha felnézünk az égre az ő csillaga is ott ragyog valahol a messzeségben. Szeretettel emlékezünk Rád, nyugodjál békében!

 

Domak Tiborné és Pálfi Jánosné megemlékezése


' .