Egészségünk

Savanyú káposzta

Új folyam IV./10. szám

Az emberiség történetében egy évezrede jelen van a fermentálás, mint az élelmiszerek tartósításának módja. A fermentálás azonban nem csupán megnöveli a szavatossági időt, de új ízekkel és előnyökkel is felruházza az élelmiszereket. Gondoljunk csak a joghurtra, vagy a savanyú káposztára, mely kihagyhatatlan hozzávalója a magyar konyhának, a töltött káposzta, székelygulyás, erdélyi rakott káposzta, korhelyleves alapanyaga. Éppen elérkeztünk a káposztasavanyítás szezonjához!

Savanyú káposzta_1

A savanyú káposzta nem csak a magyar, de az orosz, ukrán, lengyel, cseh, szlovák és a német konyha gyakori alapanyaga is. Nagy vonalakban: Gyalult ká­poszta, víz és só, egy hordóba, edénybe vagy vödörbe zárva – és néhány hét múlva kész a savanyú káposzta. Ha azonban mikroszkóppal is betekinthetnénk a káposztáshordóba, látnánk, hogy hasznos baktériumok milliói fejlődnek és végzik munkájukat.

Az idő előrehaladtával különböző hullámokban különböző baktériumok indulnak szaporodásnak. Ezek anyagcsere-termékei okozzák, hogy a ká­poszta kémhatása és enzimjei megváltoznak. Végtermékként a gyalult káposzta levében főképp tejsavat, kiegészítésképp ecetsavat és propionsavat találunk, továbbá szén-dioxidot, nyomokban alkoholt, és aromás észtereket – mindezek alkotják a savanyú káposztát.

A boltokban olyan termékeket találunk, amelyek ellenőrzött üzemi körülmények között készültek, pontosan a kívánt baktériumokkal oltották őket. A házi savanyítás, fermentálás során a zöldségen jelen lévő mikroorganizmusok, a levegőben lebegő, és a készítő kezén lakó baktériumok mind hozzájárulnak a termék egyediségéhez. Ezekben a véletlenszerű keverékekben is megtalálhatóak a hasznos baktériumok. A fermentálás biztonságos eljárás, mivel a tejsavtermelő baktériumok egyrészt savassá teszik az étel kémhatását, másrészt természetes módon bocsátanak ki olyan anyagokat (például hidrogén-peroxidot és bakteriocint is), amelyek gátolják a káros, ételmérgezést okozó mikro­organizmusok szaporodását. Hibák azért becsúszhatnak a készítés folyamán, ezért érdemes megtanulni megkülönböztetni a fermentálás folyamatához tartozó jelenségeket az esetleges káros folyamatoktól, például a káros penészek megjelenésétől.

A fermentált élelmiszerek jótékony hatásának kulcsa az élő baktériumkultúra. Ezek laboratóriumi vizsgálata bizonyította, hogy segítenek megelőzni a felső légúti fertőzéseket, a húgyúti fertőzéseket, enyhítik az allergiás tüneteket, és csökkentik a szív- és érrendszeri kockázatot. A savanyú káposzta megnyugtatja az emésztőrendszert. A népi gyógyászat aftára naponta többszöri savanyú káposzta lével való öblögetést ajánl. Érdekes vizsgálati eredmény azonban, hogy az élő baktériumok leginkább az élelmiszerrel együtt fogyasztva, bizonyos együttállásban hasznosak. Egy egérkísérlet például bizonyította, hogy a fermentált tejben található baktérium védte az egereket a vastagbélgyulladástól. Ugyanerre azonban az elkülönített baktérium nem volt képes. Savanyú káposzta és más fermentált zöldség esetében a rosttartalom segít a hasznos baktériumok „tenyésztésében”, és felerősíti jó hatásukat.

A savanyú káposzta nem csak élőflórában, de vitaminokban (B-, C-, K-vitamin), és ásványi anyagokban is gazdag. Kalcium, magnézium, vas, kálium, réz és mangán tartalma mellett folsav is található benne. A szem egészségét megőrző két antioxidáns, a lutein és a zeaxantin, szintén megtalálható a savanyú káposztában. Egyetlen hátránya, hogy raffinózt tartalmaz, amely egy galaktózból, fruktózból és glükózból álló triszacharid, s amit a vékonybél nem tud lebontani, így, nagy mennyiségben felfúvódást okozhat. A fenti jótékony anyagok a hőkezelés nélküli savanyú káposztában találhatók meg, így érdemes a jó minőségű házi termékeket keresni a konzervek helyett.

SZ-N I

 

Fermentálás = erjedés

A fermentálás olyan eljárás, amelynek során a szénhidrátok, amik például a növényi alapanyagokban vagy tejtermékekben jelen vannak, átalakulnak savakká, gázokká, és esetleg alkohollá is. A savanyú káposzta esetében a növény felszínén természetes módon előforduló tejsav baktériumok (főképp Lactobacillus, Leuconostoc, és Pediococcus) felelősek az átalakulásért, amelyeknek anyagcsere végterméke a tejsav.

Ajándékozzunk magunknak egy kis egészséget!

Új folyam IV./10. szám

Napi egy óra mozgás óriási lépés az egészségért. Sokszor hallhattuk már ezt, de ha el is fogadjuk, rögtön utána „zsebből” soroljuk a kifogásainkat: mert ugye nem érünk rá, meg amúgy se tudnánk, mert gerincferdülésünk van, fájnak az ízületeink, nem bírják ezeket a mostanság divatos mozgásformákat, meg hát öregek is vagyunk ehhez, elég nekünk a rohangálás a gyerekkel, a munka otthon is és persze ott van még a kert is…

Ajándékozzunk magunknak egy kis egészséget

Ha azt mondja valaki nekünk, hogy ki kellene próbálni a Pilates-t, akkor ezek a kifogások még erőteljesebbek: persze, megint valami új hóbort, ez aztán már végképp nem nekünk való! Pedig ez nem igaz, a Tímár Gabi vezetésével a művelődési házban induló foglalkozássorozat bátran ajánlható mindenkinek! Nem kor függő, és a fizikális problémák se jelentenek akadályt. Sajnos a gerincproblémák, a gerincferdülés, de akár sérv is, már népbetegség a fiatalok körében is. A Pilates gyakorlatoknak az a formája, amit Gabi tanít, hatékonyan javítja a testtartást, nyújtja és lazítja a megfeszült izmokat, másfelől aktívizálja és tónikussá teszi azokat. Kiválóan hat a hormonrendszerre és a mélyizmokra is. A gyakorlatsor gerinc- és izületkímélő, amelynek rengeteg a jótékony hatása.

Timár Gabriella Pilates oktató
a munkája mellett a TEGYE Természetes Gyógymódok Tanácsadó szakán tanul utolsó évesként. Gyerekkora óta a sport teszi ki az élete nagy részét, ezért is választotta ezt a hivatást magának. Teevékenysége során sok degeneratív betegséggel küszködő emberrel találkozott már, akiknek tudott segíteni a Pilates módszerével, ami egyben gyógytornaként is megállja a helyét, hiszen ez az eredeti Pilates továbbfejlesztett változata, ami ortopéd orvosok és gyógytornászok segítségével alakult ki. Így a foglalkozásokon elsődleges szempontként a testtartás korrigálásra koncentrál, majd a helyes testtartásra építi fel az izomzatot a módszer gyakorlatainak a segítségével.

Gabi minden pázmándi érdeklődőnek azt ajánlja, hogy próbálja ki az első órát ingyen, s ha tanácsra lenne szüksége, nyugodtan keresse meg őt Facebookon vagy telefonon. (Facebook: Gabi Timár, telefonszám: 06 20 240 0116)

Szóló szőlő

Új folyam IV./8–9. szám

Itt a szüret, mindenki a szőlőben, készül a must és latolgatjuk, milyen lesz vajon az idei évjárat. A bor az igazán fontos egy szőlősgazdának, s ha egészségügyi szempontból vizsgáljuk, jó hatása mellett sok érvet hallani, de vegyük most szemügyre élettani szempontból magát a szőlőt.

Szóló szőlő_4

A szőlőt az Antarktiszon kívül minden kontinensen termesztik és fo­gyasztják, talán ez a széleskörű elterjedtség az oka annak, hogy a táplálkozási szakértők kedvelt kutatási területe. Ren­geteg jótékony hatása ismeretes, érdemes kihasználni az őszi szezont, amikor bőven fogyaszthatjuk.

A táplálkozási szakemberek vizsgálják a friss gyümölcsöt, és külön a héjat, illetve a magokat. A szőlő táplálkozási szempontból rendkívül összetett, a benne található anyagok együttműködését még nem értették meg teljesen a szakemberek. Minden­esetre az bizonyos, hogy a szőlő nem csak finom, de egészséges is.

Elsődlegesen antioxidáns hatását emelik ki. A szőlőben százas nagyságrendben találhatók meg az antioxidáns anyagok. Csak a két legismertebb közülük: béta-karotin, resveratrol. Az antioxidánsok főképp a szőlő héjában és magjában találhatók, ezért az egész friss gyümölcs elfogyasztásával nyerhetünk a legtöbbet, ha az öregedés káros hatásait szeretnénk késleltetni.

Gyulladásgátló hatásával főképp a szív- és érrendszer nyer. A szőlő szabályozza a vérnyomást, koleszterinszintet, védi az érfalakat is.

A szőlő glikémiás indexe alacsony, 43-53 közötti, ezért fo­gyasztása kedvezőbb a vércukor szempontjából, mint például a magas glikémiás in­dexű görögdinnyéé (70-75). A glikémiás index egy 1 és 100 közötti érték, amely megmutatja, hogy egy adott élelmiszer milyen gyorsan és mennyire tartósan emeli meg a vércukorszintet. Körül­tekintés­sel kell azonban alkalmazni a glikémiás index rendszerét, mert 50 gramm szénhidrátnyi mennyiséget vesz alapul. A fent említett görögdinnyében például egy átlagos nagyságú szeletben mindössze 5 gramm szénhidrát van. Így egy adag glikémiás terhelése (GL) 3,6 (GI=70-nel számolva) Továbbá értelemszerűen a való életben egyes magas vagy közepes glikémiás indexű élelmiszerekből, pl. aszalt datolya, méz, nem fogyasztunk nagy mennyiséget egyszerre. Legtöbb zöldség és gyümölcs GI-e alacsony vagy közepes.)

A szőlő javítja gondolkodási képességünket is. Habár ezen a területen még további kutatásokra van szükség, néhány ígéretes kísérlet már fellelhető. Egy tanulmány például kimutatta, hogy napi 2 pohár szőlőlé hónapokon keresztül tartó fogyasztása javította a tanulási képességet.

A szőlőben mikróbaellenes anyagok is találhatók, például quercetin, piceatannol és resveratrol. A kutatók szerint ezek az ételek okozta betegségek megelőzésében se­gíthetnek.

Az ősszel érő szőlővel érdemes még a tél előtt „multivitamin” kúrát végezni. A mikrotápanyagok közül néhány számottevő mennyiségben található a szőlőben. 150 grammban a napi ajánlott K-vitamin bevitel 25 %-a, B2-vitamin bevitel 21%-a, illetve a réz 8%-a. Ezen kívül B1, B2, B3, B6, C-vitamin,  és számos elem (kalcium, jód, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, cink) is megtalálható benne.

A szőlő hagyományos tartósítási módja az aszalás. A mazsola azonban nem tekinthető csupán a szőlő víztelenített változatának, inkább önálló élelmiszernek. Egységnyi mennyiségben négyszer annyi cukrot és kalóriát tartalmaz, mint a friss szőlő, glikémiás indexe közepes. A szőlőt télre a magjából ütött olaj és a szőlőmagliszt is megőrzi, és a hőkezeléssel vagy csomagolástechnológia segítségével tartósított must.

Szóló szőlő_1

Mivel a nagyipari termesztésben a gyümölcsök közül a szőlő az egyik legtöbb vegyszermaradványt tartalmazó termés, érdemes a vegyszermentes változatot keresni, legyen szó akár szőlőről, akár borról.

Érdekes kultúrtörténeti adalék, hogy a korai keresztények egyik nagyra becsült növénye volt a szőlő. Máni követői azt tartották, hogy a növények közül a szőlő az egyik, amely a legtöbb fényt tartalmazza, ezért termesztése nagyra becsült foglalatosságnak számított. Borként nem itták, hiszen ez az irányzat kerülte az alkohol és hús fogyasztását.

SZNI

A nyár árnyoldala

Új folyam IV./6–7. szám

Talán a legtöbb ember a nyarat említené kedvenc évszakának, ám a szélsőséges kánikulában mégsem érezzük magunkat kellemesen. Van néhány bevált módszer, hogy megelőzzük a nyár mellékhatásait, amelyeket a nagy forróság okoz.

A nyár árnyoldala_3 másolata

A túl sok tűz

A hagyományos nézetek szerint forró időjárásban a szervezet tűz eleme kibillen. Ennek legnyilvánvalóbb tünetei: leégés, hőhullámok, kimerültség, aknés bőr, hasmenés. Mentálisan pedig düh, féltékenység, türelmetlenség. Nem mondunk újat, ha azt mondjuk: érdemes tudatosan ellensúlyozni a kánikula kedvezőtlen hatásait – hogy élvezhessük a nyár áldásait. Biztosan mindenkinek vannak már bevált praktikái, de az alábbiakkal tovább bővíthetjük kelléktárunkat a forróság ellen.

Negyed óra séta reggel

Gyakran megfeledkezünk arról, hogy napfényre a kánikulában is szükségünk van. Legjobb ezt napkeltekor, vagy még a reggeli hűs órákban begyűjteni. Az Ájurvéda szerint a reggeli napfürdőzés növeli a sadhaka pittát – azt az energiát, amely a jókedvünket biztosítja, hasonlóan a szerotonin és melatonin hormonhoz.

Folyadék- és sópótlás

A kiszáradást megelőzendő gyakran igyunk egy-egy pohár vizet, ételeink pedig lehetnek sósabbak, hogy ezzel pótoljuk az izzadással járó veszteséget. Sportolás után 20-30 percet várjunk a zuhanyzással, hogy az izzadtságból a hasznos anyagok bőrön át visszaszívódhassanak.

Frissítő italok

A klasszikus limonádét kiegészíthetjük egy csipet sóval. 1 pohár vízhez: 1 teáskanál citromlé, 1 teáskanál cukor, 1 csipet só. Az uborkalé citromlével és egy kevés mézzel kitűnő hűtő hatású ital. Melegben (is) kerülnünk kellene az erős koffeines italokat (kávé, kóla), ha nem tudunk az élénkítő hatásról lemondani, langyos citromos teával vagy tejeskávéval, vagy tejes teával próbálkozzunk inkább, hiszen a citrom és a tej is hűtő hatású.

A nyár árnyoldala_1 másolata

Hűsítő ételek

Kitűnő hűsítő ételekkel lát el bennünket a kert: petrezselyem, levélzöldségek, uborka, spárga, brokkoli, sárgadinnye, görögdinnye, körte. Jó hűsítő hatású a kókusz és a citrom. Tejtermékek közül a joghurtot, tejet, tisztított vajat részesítsük előnyben az érett sajtokkal szemben. Természetesen figyelve arra, hogy a nagy melegben a hűtési láncot a saját háztartásunkban is tartsuk fönt, ne csak a boltoktól és termelőktől kívánjuk meg ezt. Kerüljük a túlzottan csípős ételeket (erős paprika), hiszen ezek melegítenek. Aki a csípős ízről nem szívesen mond le, próbálja ki a gyömbért, amely szelídebb, kiegyensúlyozó hatású. A vörös bor, vörös húsok, tömény alkoholos italok melegítő hatásúak, ezért hőségben kerüljük ezeket.

Hűsítő illat

Az aromaterápia a szantálfát ajánlja hűtésre felnőttek számára. Az illóolajakat csak hígítva használjuk, kis mennyiségben (pl. olajban feloldva). Egy-két csepp szantálfa olaj elegendő egy egész doboz tusfürdőhöz vagy testápoló olajhoz. Használat előtt tanácsos allergia próbát végezni.

Hűtő hatású csatorna

Melegben könnyebb elaludni a jobb oldalunkon. Így a bal orrjáraton kilépő ida energiacsatorna aktivizálódik, amely a hűtő hatású Holdnak felel meg az indiai Ájurvéda szerint.

Meleg ételek, frissen tartás

Nyáron sokan hajlamosak a főtt ételt hidegen megenni, pedig a hőségben a szokottnál gyorsabban szaporodnak a kórokozók. A főtt ételt, ha eltesszük másnapra, tálalás előtt tegyük ki biztonságos hőkezelésnek. Erre csak akkor nincs szükség, ha az étel hőmérséklete nem csökkent 63 fok alá a fogyasztást megelőzően. (A biztonságos hőkezelés legalább 2 percen át tartó 72 fokos maghőmérsékletet, vagy az étel minden pontján legalább 75 fokot biztosít.) A hűtésnek 5 fok alattinak kell lennie. Jó szolgálatot tesz a jégakku, ha az ételt gyorsan szeretnénk a hűtőszekrénybe tenni. Érdemes a tárolásra szánt ételt 90 percen belül 10 fok alá hűteni. Érdemes a főtt ételeket 48 órán belül elfogyasztani. Eltekintve a higiéniai érvektől, az Ájurvéda szerint az állott ételekben kevesebb a tápláló energia, mint a frissen főttekben.

Kisebb étkezések

Melegben sokan hajlamosak a nap közbeni étkezéseket, a hőség miatt, késő estére halasztani. Érdemes arra figyelni, hogy csak addig együnk, amíg a nap fent van, illetve kisebb étkezéseket iktassunk be napközben akkor is, ha meleg van. A napnyugta után elfogyasztott étel nem hasznosul igazán, és akadályozza az éjszakai pihenést. Nyári hőségben a kalóriák nagy részét délelőtt 11 óra előtt kellene elfogyasztani (korai reggeli, 11 óra körül ebéd), és este, a hőség csökkenésekor kellene könnyű vacsorát magunkhoz venni. Természetesen az étkezések pontos ideje az egyéni alkattól is függ, érdemes egy-egy napot a tudatos tapasztalásra szánni.

Túlhűtés

Csak valódi szükségletünk mértékéig érdemes hűteni magunkat. Sajnos a tömegközlekedési eszközökön, munkahelyeken tipikus a túl hidegre állított klímaberendezés. Nem ritka, hogy a 35-38 fokos külső hőmérsékletből 20 fok körüli klimatizált helységbe kényszerülünk belépni. Holott az egészségügyi és a munkavédelmi előírások szerint a külső és belső hőmérséklet közötti különbség nem lehetne több 10 foknál, de egyes szakértők csupán 6-8 fok különbséget ajánlanak. A mérsékelt hűtéssel, vagy a hűtés elhagyásával elkerülhetjük a keringési rendszerre és a megfázásra irányuló kockázatot, az ízületek begyulladását. A klímaberendezések használatakor különösen óvatosan járjunk el gyerekek és idős személyek esetében.

A nyár árnyoldala_2 másolata

SZNI

Az iskolások találkozása a mikrobákkal

Új folyam IV./5. szám

A májusi „Egészségnap” keretein belül Játékos tudomány címmel valósult meg az interaktív egészségfejlesztő projekt Pázmándon.

A program, amelyet a Fejér Megyei Kormányhivatal Nép­egész­ségügyi Főosztályának munkatársai vezettek, 3 állomásból állt, és az iskolások részére szemléletes, érdekes gyakorlati bemutatót foglaltak magukban a személyi higiénia témakörében. Az egyik foglalkozás címe a Mikro­ba­mánia volt, amelyen alapvető ismereteket szerezhettek a gyerekek a Földünkön élő mikrobákról, és saját kezűleg készíthettek sokszorosan felnagyított minták alapján színes gyurmából élethű „mikrobákat”.

Az iskolások találkozása_2

A Rémisztő kezek modulban az előadó azt szemléltette, hogy a mikrobák érintés útján is terjedhetnek. Nap mint nap mikrobák ezrei kerülhetnek a kezünkre tárgyakról és élőlényekről, amelyekhez hozzáérünk. Mi magunk is továbbadhatjuk őket, megfertőzve ezzel másokat. A mikrobák terjedése ellen az egyik legjobb védekezés a kézmosás.

A Szupertüsszencs állomáson a gyerekek megtudták, hogy vannak olyan mikrobák, amelyek a levegőben képesek terjedni, így a tüsszentés során másokat is megbetegíthetnek. Megtanulták, hogy tüsszentés alkalmával mindig használjanak papír­zseb­kendőt, vagy ha nincs kéznél, akkor a könyökhajlat ruhával fedett részébe tüsszentsenek.

Az iskolások találkozása_1

A 7. és 8. osztályos tanulókkal dr. Pásztor László tisztiorvos beszélgetett, aki a személyi higiéniai fontossága mellett kitért a fogamzásgátlásra, és a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésének lehetőségeire is.

Az előadók magas szakmai színvonalon, mégis közérthetően, játékosan hozták közelebb a mikrobák világát a gyermekekhez, akik így az új ismereteken túl egy jó hangulatú, vidám délelőtt élményét – és persze a „gyurmamikrobákat” – is elvitték magukkal útravalóul.

Az iskolások találkozása_3Az iskolások találkozása_3

Ezúton is szeretném megköszönni az előadóknak, a helyszínül szolgáló művelődési ház munkatársainak, és az osztályokat kísérő pedagógusoknak a segítségét, amely mind hozzájárult ahhoz, hogy a Tátékos Tudomány egészségfejlesztő program sikeresen megvalósuljon.

Herczeg Anna Mária védőnő

Aerobik órák a Hét Forrás Művelődési Házban

Új folyam IV./5. szám

Az aerobiknak két nagy típusát különböztetjük meg. Az egyik a fitnesz aerobik, amely egy csoportos, óravezető által irányított rekreációs jellegű mozgásforma, és a különböző óratípusok között mindenki megtalálhatja a korosztályának és érdeklődési körének leginkább megfelelőt. A másik nagy csoport a verseny- vagy sportaerobik, amely komoly versenyszabályzattal rendelkező sportág.

Aerobik órák_1

– A fitnesz aerobik minden olyan mozdulattól mentes, amely bármilyen kárt okozhatna az mozgató szervrendszerben és kíméletes az ízületekhez is, így az is elkezdheti, természetesen megfelelő felügyelettel és odafigyeléssel, akinek mozgásszervi panaszai vannak. Sőt, azt gondolom, nem szabad hagyni, hogy a panaszok tovább súlyosbodjanak adott esetben, hanem a megfelelő mozgásformával esetlegesen panaszmentessé tehetjük a problémát. Az órák hatására mindenképpen pozitív irányba változhat az állóképesség, ami a mindennapi rutint is megkönnyítheti. Emellett erősebbé, fittebbé válhatunk és a plusz kilóktól is megszabadulhatunk kiegyensúlyozott táplálkozás mellett – mondja Rácz Fanni aerobik edző, aki rendszeresen tart órákat a művelődési házban.

– Mikor kezdtél el érdeklődni a sportok, mozgás iránt? Milyen sportokat űztél eddigi életed során?

– Gyerekkorom óta sportolok. A családomban is ezt a példát láttam és nem telt el olyan nyár, hogy meg ne másztunk volna egy hegyet vagy ne mentünk volna el sétálni, biciklizni, görkorizni vagy télen szánkózni és korcsolyázni. Nálunk ez volt a természetes. Test­ne­velés tagozatra jártam általános iskolában is, majd a gimnáziumban kezdtem el versenyezni. Idén februárban államvizsgáztam a Test­nevelési Egyetem Rekreáció­szervezés és Egészség­fej­lesztés szakán. Egy éve működöm aktívan a MATSZ Aerobik Szakágának Nemzet VI-es fokozatú bírójaként is.

– Miért az aerobikra esett a választásod, hogy ezt szeretnéd átadni az embereknek?

– Számomra ez a legtesthezállóbb sportág és szeretem is csinálni. Koreográfia-készítésnél pedig kiélhetem a kreativitásomat. Nagy szerepe volt az edzőimnek abban, hogy 8 év versenyzés után is ennyire elhivatott legyek a sportág iránt. Amellett, hogy segítek mozogni az embereknek, fontosnak tartom, hogy a sportaerobik is egyre népszerűbb legyen és jobban a köztudatban legyen, akárcsak a torna vagy a ritmikus gimnasztika.

– Miben látod a sportolás értelmét egy mai ember életében? A hétköznapokban milyen jótékony hatását érezhetjük a rendszeres aerobik edzésnek?

– Magyarország az egyik legelmaradottabb a szabadidő sportolás tekintetében, nagyon nagy mértékű az elhízás a felnőttek és sajnos a gyermekek körében is, valamint az ebből a két tényezőből kialakuló civilizációs betegségek gyakoriságában is vezető helyet foglalunk el nemzetközi viszonylatban. Egészség­fej­lesz­tőként tehát azt gondolom, sportolni kell, hogy megelőzzük a szív- és érrendszeri betegségeket, vagy már kialakultak, akkor korlátok között tudjuk tartani azokat. Arról nem is beszélve, hogy az önbizalmunkat is növelheti, ha a kitűzött célokat, legyen szó akár a fogyásról, elérhetjük vele.

Aerobik órák_2

– Sok olyan ember van, aki élvezi a sportolást, szívesen jár, de egy idő után lemorzsolódik. Szerin­ted hogyan lehet megtartani a motivációt?

– Szokták mondani, hogy minden fejben dől el, és ez szerintem is így van. A lényeg, hogy állítsunk magunk elé célokat. Legyen több rövidtávú és egy hosszú távú célunk, ne akarjunk mindent egyből. Ha ezek megvannak: kezdődhet a munka! Próbáljunk meg hiteles forrásból informálódni étkezéssel és mozgással kapcsolatban is. Bármilyen betegséggel küzdünk, konzultáljunk az orvosunkkal is, mielőtt az edzéshez látunk. Ha ezeket a dolgokat betartjuk, hamar érezhetjük a javulást, így nagyobb lendülettel folytathatjuk tovább az edzést.

Dr. Szilágyi-Nagy Ildikó

Az élet sói

Új folyam IV./4. szám

A só része mindennapi táplálkozásunknak, mégis, kevesen nézzük meg, vajon azt a sót használjuk-e, amelyre valóban szükségünk van. Az alábbiakban a leggyakrabban kapható sókat tekintjük át.

a0190-000021

A só kristályos ásvány, nátriumból és klórból áll, mindkettő szükséges a szervezet számára. A sót bányászattal nyerik vagy tengervízből párolják le. Sóra szükségünk van, de túlzott fogyasztását egészségtelennek tartják, mert emelheti a vérnyomást. Habár számos tanulmány bebizonyította, hogy a túlzott sóbevitel csökkentése leviszi a vérnyomást 1-5,4 mm/Hg-val, azt nem bizonyították, hogy az alacsony sóbevitel megelőzné a végzetes szív- és érrendszeri történéseket. Azoknak, akik otthon készült, teljes ételeket esznek, általában nem kell aggódniuk a magas sófogyasztás miatt, a túlzott sóbevitelt általában a feldolgozott, tartósított, finomított, előre gyártott élelmiszerek okozzák. Mivel csipetekkel mérjük, sóból igazán nem kell sokat vásárolnunk, így megengedhetjük magunknak, hogy akár a jobb minőséget válasszuk.

Asztali só

Általában finomított. Nem csak a szennyeződéseket, de a nyomelemek nagy részét is eltávolítják, és a sót erősen megőrlik, ezért tapad. Ennek elkerülésére gyakran tapadásgátlót adnak hozzá, általában az E536 jelölésű szintetikus vegyületet, a kálium-ferro-cianidot. Vita tárgya, hogy ez a szintetikus vegyület vajon mérgező-e vagy sem. Egyesek szerint az engedélyezett határérték alatt egészségre még nem ártalmas, ám a kálium-ferro-cianid nem ürül ki a szervezetből, így a bevitel összeadódik.

Tengeri só

Ez is szinte tiszta NaCl, de tartalmaz nyomelemeket is, káliumot, vasat, cinket. Sajnos a tengerek szennyezettsége miatt esetenként ólmot is. Mivel kevésbé őrlik meg, ételre szórva markánsabb ízhatást okoz. Ezért jó választás azoknak, akik szeretik a sós ízt, de csökkenteniük kell a sóbevitelt. Sajnos nehéz olyat találni, amelyhez nem adtak tapadásgátlót.

Rózsaszín himalájai só

Pakisztánban bányásszák, a Khewra sóbányában. Nyomokban vas oxidot tartalmaz, ez adja rózsaszínű árnyalatát. Kicsivel kevesebb nátriumot tartalmaz, mint az asztali só, és van benne egy kevés kalcium, vas, kálium és magnézium is. Érdemes ellenőrizni, hogy a választott márka valóban természetes, adalékoktól mentes-e, mert gyártanak már belőle granulátumot is.

Tiszta só

Minimum 99,5% NaCl tartalmú konyhasó, amely gyógyszerkönyvi tisztaságú. A tiszta só tapadásgátlót sem tartalmaz.

Fekete só

A fekete só, a „Kala Namak” Dél-Ázsia jellegzetes fűszere. Az Ayurvéda a gyógyító hatását is kihasználja, mert segíti az emésztést, gátolja a felfúvódást és a gyomorégést. Erős ízű és kénes szagú, a benne található greigite (Fe3S4) miatt. Sötétlila színét a vas-szulfid adja, az erős szaghoz pedig a hidrogén-szulfid járul hozzá, amely nagy koncentrációban mérgező, ebben a mértékben azonban nem. Ha megőrlik, rózsaszínes, szürkés színű. Hagyományosan ezt a sót kemencében hevítették, agyagedényekben érlelték, és az így kapott fekete kristályokat árusították. Már kémiai úton, mesterségesen is előállítják.

Dr. Szilágyi-Nagy Ildikó

Erdély kincse: a parajdi só

Attól függően, hogy a sót honnan, és milyen eljárással bányásszák, nagy különbségek lehetnek. Az Erdélyből származó parajdi só a világon az egyik legjobb minőségű. A Pannon-tenger kiszáradásakor keletkezett, meg tudta őrizni tisztaságát, ráadásul a benne található ásványi anyagok és nyomelemek mennyisége és minősége is rendkívüli.

Erdély kincse a parajdi só

A Parajdról származó konyhasó semmilyen adalékanyagot nem tartalmaz, így nincs benne az E536 jelű (kálium-ferrocianid) csomósodásgátló vegyület sem. Tisztasága mellett fontos tulajdonsága, hogy 84 féle ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz. A parajdi sót kézzel bányásszák és aprítják. Ennek a kiváló minőségű, tiszta sónak nagyon magas, 97% körüli a NaCl (nátrium-klorid) tartalma, szemben a kereskedelmi forgalomban kapható sókkal, amelyek többsége tartalmaz a szervezetünk számára nem annyira előnyös kálium-kloridot is.

Egészségnapi programok

Új folyam IV./4. szám

Egészségnapi programokMájus 6-án kerül sor az idei Egészség napra a Hét forrás Művelődési Házban, amelyet ismét falunk díszpolgárának, a 2009-ben posztumusz kitüntetett Dr. Bakonyi Istvánnak az emlékére rendeznek Pázmándon.

Az egészségnapi programok között felnőtt és gyermek is megtalálhatja majd az őt érintő, érdeklő eseményeket. Az idősebb korosztály egészségének védelmében lesznek tanácsadások, állapotfelmérő szűrések, cukor-, vérnyomás- és koleszterinszint mérés, sőt jógafoglalkozás is, ami tudvalevőleg az egyik legjobb egészségmegőrző tevékenység. A gyerekeknek interaktív egészségfejlesztő programot szervez Herceg Anna Mária védőnő, amelynek keretében játékosan tanulhatják meg, miként védekezzenek a kórokozókkal szemben, s hogy melyek a helyes személyi higiéné legfontosabb szabályai.

Az egészséges csecsemő táplálása

Új folyam IV./1. szám

Védőnői munkám során a 0-12 hónapos korú babák gondozása kapcsán az egyik leggyakrabban előkerülő téma a csecsemők táplálása. Mikor, mit, mennyit – gyakran a családban a különböző generációk képviselőinek eltérő a véleménye a baba táplálásával kapcsolatban. Az alábbi összefoglalót a Magyarországon érvényben levő csecsemőtáplálási szakmai protokoll alapján állítottam össze.

Az egészséges csecsemő táplálása_3

Az egészséges csecsemő optimális táplálási módja a 6 hónapos korig tartó – a csecsemő igénye szerinti – kizárólagos szoptatás. A szoptatás – a hozzátáplálás mellett – egyéves korig a domináns táplálási mód. Az anyatej a csecsemő fejlődéséhez szükséges összes folyadékot és tápanyagot tartalmazza. Az egészséges újszülöttnek nincs szüksége víz, tea, glukóz oldat, tápszer, stb. kiegészítésre, csak akkor, ha az orvosi szempontból indokolt.

A csecsemő igényeit az első hat élethónapban a kizárólagos szoptatás optimálisan kielégíti. Ebben az életszakaszban bármilyen pótlás megkezdésének eldöntése orvosi feladat: az anyatej-helyettesítő tápszer elkezdése is orvosi javaslat alapján történik.

Az egészséges csecsemő táplálása_1

A hozzátáplálásra, a különböző ételek bevezetésére 6 hónapos kor körül kerül sor. Anyatejes táplálás hiánya esetén legkorábban a 4 hónapos kor betöltését követően kezdhető meg a hozzátáplálás.

Az első ételek lehetnek gyümölcsök, majd gluténmentes (pl. rizs) gabonafélék, glutén-tartalmú (búza, árpa, rozs, zab) gabonafélék, és főzelékfélék.

Az ételek bevezetésének sorrendje nem szigorúan kötött, de minden területen a fokozatosságra kell törekedni. Egyszerre csak egy új ételt, kis mennyiségben (10-20 g) adjunk és fokozatosan emeljük az adagot. Ha az elválasztás a cél, az a célszerű, hogy 2-4 hét alatt váltsunk ki egy szoptatást. Az új ételek 3-5 nap különbséggel kövessék egymást, de abban az esetben, ha valamely új ételt a csecsemő nem fogyaszt szívesen, vagy problémát észlel a szülő, semmiképpen ne erőltesse annak folytatását.

Az egészséges csecsemő táplálása_2

Ha a gyümölcsöt választjuk, akkor az alma és az őszibarack után óvatosan idénygyümölcsként a sárgadinnye, a meggy, a cseresznye, a hámozott szilva, majd a körte, déligyümölcsök (na­rancs, banán stb.) következnek. A gyümölcsöt lé, majd pép formájában ad­juk. Csecsemőnél kerüljük az apró mag­vas, nehezen tisztítható (eper, málna, kivi) gyümölcsöket. Friss hiányában mélyhűtött gyümölcs is adható.

A főzelékfélék bevezetését burgonyával kezdjük, és a csecsemőkor idején leginkább ezzel történjen a sűrítés is. Ezenkívül a rántás helyett használhatunk rizs, illetve kukoricapelyhet is. Texturáltság szempontjából a csecsemő kora, és a zöldség fajtája szerint döntünk passzírozás vagy turmixolás mellett (zöldborsó héját csak passzírozással lehet eltávolítani). Darabosan csak akkor adjuk, ha már zápfogai is vannak, amelyekkel meg tudja őrölni a főzelékrészeket.

A rágásra szoktatást általában 8-10 hónapos kor körül kezdjük úgy, hogy egy-egy nagyobb, de egészen puha darabot hagyunk a főzelékben, amit az ínyével összenyomhat. A főzelék kezdetben mézsűrűségű, később a csecsemő ízléséhez igazodik. A burgonya után a sárgarépa, a cékla, a saláta, a sütőtök, a szelőtök, a gesztenye, a brokkoli, a kelbimbó, a spenót, a zöldborsó, a zöldbab és a spárga következzék. Nehezebben emészthető rosttartalmuk miatt a kelkáposztát, karalábét, karfiolt csak 8 hónapos kor után próbáljuk meg. Főzelékek készítéséhez bio-termesztésű zöldség lenne az ideális, de ennek hiányában mindenképpen törekedjünk arra, hogy ellenőrzött beszerzési helyről (élelmezés-egész­ségügyi várakozási idő betartása) vásárolt alapanyagot használjunk, és ha az alapanyag magas nitrát tartalma nem zárható ki, akkor inkább kész bébiételt válasszunk. (A nitrát tartalmú élelmiszereknél még az elkészítés és a fogyasztás közötti időtartamnak is jelentősége van!). Spenótot, sóskát magas oxalát tartalma miatt csak hetente egy alkalommal adjunk. Gyors­fa­gyasz­tott alapanyagot használhatunk, de a csecsemő ne kapjon tartósítószert, festékanyagot, mesterséges édesítőt tartalmazó élelmiszert.

A főzelék komplettálása és a vashiány megelőzése céljából 6-7 hónapos kortól adjunk húst is. (Fiatal állattól, zsírtalanított, elsősorban baromfi és sertés.) Húskészítményt, felvágottat ne használjunk. A hal (szálkamentes édesvízi) adása táplálkozás-élettani szempontból hasznos lenne, de fokozott figyelmet igényel a túlérzékenység gyakorisága szempontjából. A csirkemáj adása előnyei mellett méregtelenítő-szerv szerepe miatt meggondolandó, és legfeljebb hetente egyszer, fiatal állaté adható. Állati fehérje komplettálásra a tojás is hasznos, 8 hónapos kortól ajánlott a főtt tojásnak a szétválasztott sárgája, majd 1 év felett a fehérje. Csecsemők nem táplálhatók vegetáriánus diétával. Ha mégis akkor legalább 500 ml anyatejet, vagy tápszert kell kapniuk!

Tehéntejet 12 hónapos kor alatt ne adjunk, de tejterméket (sajt, túró, joghurt), amennyiben nincs a családta­gok között tejallergiás, kis mennyiségben adhatunk, legkorábban 7-9 hónapos kortól. A kecsketej önmagában táplálkozás-élettani szempontból nem megfelelő, mivel egyes vitaminokban (B6, B12, C, D, folsav) szegény, ásványi-anyag tartalma pedig magas. Adása azonban kiegészítő táplálékként egészséges csecsemőknek egy éves kor körül nem ellenjavallt, amennyiben hatóságilag ellenőrzött, és allergiás reakciót nem vált ki.

A főzelékbe 6-7 hónapos kortól növényi olaj adása is ajánlott (1 dl-hez 1 kávéskanál). Az ételt lehetőleg ne sózzuk, és ne cukrozzuk. Nagyobb csecsemőnél alkalmazhatunk enyhe fűszerezést, pl. zöldpetrezselyem, kapor, fehérrépa stb.

Egy éves kor alatt méz fogyasztása nem ajánlott. Kakaó szintén 12 hónapos kor után adható.

Az olajos magvak nem adhatók az allergia kialakulásának veszélye miatt. Az étel mennyiségi szükséglete szempontjából kiemelendő még, hogy az elfogyasztott táplálék mennyisége egy éves korig ne haladja meg naponta az 1000 grammot.

A fenti táplálási javaslatok mellett, és azokat kiegészítve, érdemes figyelembe venni a NÉBIH tájékoztatását, amelyben felhívják a figyelmünket arra, hogy csecsemőknél nitrát mérgezést okozhat – a magas nitrát tartalmú (ásott kutas) ivóvíz fogyasztásán kívül – a házi készítésű sárgarépa püré és a főtt cékla is, pontosabban az elkészített cékla és sárgarépa lében 1-2 napos tárolás alatt feldúsuló nitrát jelenléte. A nyolc hónaposnál fiatalabb csecsemők azért veszélyeztetettek, mert szervezetükben még fejletlen a nitrát lebontó enzim. A NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrár­kör­nye­zet-védelmi Igazgatóság felmérő vizsgálatot végzett a nyers cékla és sárgarépa nitrát tartalmának meghatározására. Az eredmények azt mutatják, hogy a cékla nitrát tartalma nem elhanyagolható, ezért csecsemők számára még frissen készítve sem ajánlott! A nitrát tartalom növekedését a hűtve tárolással nem lehet megakadályozni. Ugyanakkor a bébiételek nitrát tartalma szigorúan és rendszeresen ellenőrzött, az élelmiszeripar által előállított bébiételek esetében 200 mg/kg nitrát határérték került meghatározásra.

Forrás: Egészségügyi közlöny 2009/21. szám (2009. november 25.) Az Egészségügyi Minisz­térium szakmai protokollja az egészséges csecsemő (0-12 hónap) táplálásáról;

valamint: portal.nebih.gov.hu

 

Herczeg Anna Mária védőnő,

telefon: 06-22-238-004 /208 mellék

e-mail: vedono@pazmand.hu

Babahíradó

Új folyam IV./1. szám

2015-ben összesen 23 kisbaba született Pázmándra, 12 kislány és 11 kisfiú. Ez nagyon szép szám, s bár sajnos még több volt a halálozás (29 fő, 16 nő és 13 férfi), mégis örvendetes, hogy Pázmánd lakossága – a beköltözőknek köszönhetően – nem fogy, hanem gyarapszik, 2015 végén összesen 2108-an voltunk.

Babahíradó_1

A babáknak az egész falu nagyon örül, s a családok áldozatos szeretete mellett a háttérintézmények is minden tőlük telhetőt megtesznek a kisgyermekekért. Az önkormányzat az újszülöttek érkezésekor kifüggeszti a babazászlót a polgármesteri hivatal falára, és ajándékkal is kedveskedik: a kisgyermek nevét úgynevezett bababetűk formájában megkapják a családok, ezzel díszíthetik a babaszobát. A mamák számára a legtöbb intézményes gyakorlati segítséget az újszülött körül a gyermekorvos és a védőnőnk, Herczeg Anna Mária odafigyelése, gondoskodása, tanácsai jelentik. Na­gyon hasznos, és egyben kellemes időtöltést, tapasztalatcserét jelentenek a babaklub összejövetelei, amelyek a művelődési ház megszépült környezetében mindig valami fontos témát is körbejárnak amellett, hogy mamák és babák jókat beszélgethetnek, játszhatnak együtt. Van babamasszázs és különböző babafoglalkozások is, a nagyobbacskákat pedig várja a Dumbó Családi Napközi, amely tulajdonképpen a bölcsőde szerepét tölti be a falunkban.

' .